The Girl with the Dragon Tattoo (A tetovált lány)

Végre elérkezett a hazai mozikba is a nagy sikerű Millennium-trilógia első darabjának filmes feldolgozása. A 10 részesre tervezett könyvsorozatból sajnos csak három készült el, 2009 legnépszerűbb írója, Stieg Larsson tragikus halála miatt meg sem élhette könyvei sikerét. Az első kötet a Män som hatar kvinnor -  Férfiak, akik gyűlölik a nőket (nálunk A tetovált lány címen került forgalomba). De nem kell megijedni, minden rosszindulatú férfi megkapja a magáét a történetben.  Filmes adaptációját tegnaptól láthatjuk a vetítőtermekben, remélem a két folytatásra sem kell sokat várnunk.

Lisbeth Salander (Noomi Rapace), A tetovált lány hősnője egy 24 éves gót, hacker lány, akinek fiatal kora ellenére már csordultig tele a lelke a megaláztatottsággal és bosszúval. A feketére festett hajú, sötét ruhákat, tetoválásokat és pirszingeket viselő lány sápadt arca egyszerre sugároz veszélyt és kiszámíthatatlanságot, az antiszociális jellem azonban mindezek ellenére mégis valahogy a 21. század hősnője. Izgalmassá teszi karakterét, hogy semmit nem tudunk a múltjáról, csupán mellérendelt gyámja szájából halljuk (miközben az épp szexuálisan használja ki hatalmát a Lisbeth felett), hogy durva, nevelőintézetekben eltelt gyermekkora volt.

Az így már érthető módon antiszociálissá vált lány segíteni kezd a középkorú oknyomozó újságírónak egy negyven éve megoldatlan, cifra rejtély felderítésében, mely a nácizmustól kezdve a szexuális visszaélésen át a nők elleni erőszakig mindent szennyes témát körbeölel.

Egy tehetős üzletember Henrik Vanger bérli fel az oknyomozó-újságíró Mikael Blomkvist-et (Michael Nyqvist), hogy derítse ki azt, amire a rendőrség 1966-óta képtelen: ki tehet kedvenc unokahúga eltűnéséről?

Hogy ki a fő gyanúsított? Csupán a Vagner család 30 tagja, akik a "klán" éves találkozóján vettek részt a szigeten, melyről az egyetlen kivezető híd zárva volt a vizsgált napon. A detektívregények alap-szituációjával találjuk tehát szemben magunkat, a John Dickson Carr és Agatha Christie által is számtalanszor alkalmazott klasszikus "zárt-szoba"-rejtéllyel. 

Mi lehetett az indíték? A 16 éves lány lett volna a Vagner-vagyon örököse. 

Az alkalmi nyomozópáros jelleme remekül egyensúlyban tartja a filmet, míg a folyton nyugodt, középkorú férfi szelíden tűri a csapásokat (korrupcióval vádolják, börtönbe készül), addig a lány egy "pöccre robbanó bomba". Ám mivel az ellentétek vonzzák egymást és jól is működnek együtt, hamar kiderül, hogy jól kiegészítik egymást a nyomozói munkák során. 

A karakterek roppant gazdagok és komplexek, de mégis inkább maga a Vagner-telek látványa az, ami leköti az embert. Felhívnám a figyelmet a remek operatőri munkára, a fényképezés pazar, az ábrázolások olyannyira stílusosak, hogy a film azonnal berántja a nézőt és negyed óra után már úgy érezzük, hogy mi is eme remek detektívregény részeseivé váltunk. A hatalmas gond viszont már megint az, hogy túl nagy falat a könyv, túl sok szálon fut, túl sok a szereplő, képtelenség egy filmbe sűríteni. A néző idővel elfárad, hirtelen visszazuhan a kényelmetlen moziszékbe, a popcornja is elfogyott, és még hátravan háromnegyed óra...

Két és fél óra... Ettől több ideig is lekötött anno a Pearl Harbour, a Schindler listája, vagy a Gyűrűk ura 3, Niels Arden Oplev filmje azonban most nem. Stieg Larsson Millennium-trilógiája megérdemelte volna, ha 2-2 részes filmekben, 6x másfél órában tálalják a közönség elé. De lehet hogy csak a hazai premier időzítése nem felelt meg nekem, talán ha télen látom a sok Oscar\BAFTA\Golden Globe-jelölt, komolyabb, nyugisabb filmek mellett, több pontot is szórok rá. De a nyár a pörgős blockbustereké, így ez most nem adta annyira. Valahogy túl sűrű és bonyolult film ez így júliusra, túl sok helyen vesz furcsa és nem kívánt kerülőutakat a film története, amely egy könyv esetében kötelező, egy filmnél már inkább kerülendő, ha az érdeklődés fenntartása a cél.

Az erőszak mennyiségével sincs túl sok gond, de legalább 30 percet várhattak volna a durvább dolgokkal. Több helyen pedig már úgy éreztem, teljesen kihagyható lett volna egy-egy jelenet, melyben cél nélküli brutalitást láthatunk, ami a történethez sem nélkülözhetetlen és a jellemábrázolást is átjött volna a hiányában is. Remélem a folytatások inkább a film második felét, főleg a krimis-nyomozós vonalat viszik tovább.

A végső megoldás pedig picit kiábrándító volt számomra, figyelembe véve a rászánt két és fél órát, így eggyel kevesebb pontot adnék rá, mint amennyit akkor kapott volna, ha nem látom az utolsó 30 percet: 6\10.

Durva történet a nőgyűlöletről, a kapitalizmusról, a rasszizmusról, a szexuális szadizmusról, politikai fanatizmusról és a vallási fundamentalizmusról. Annyi a mocsok, hogy el sem bírja Vagnerék szigete és a vége felé vele együtt kezd süllyedni a film is kissé... 

Számomra nem az év alkotása, de azért tetszett és a folytatásokat is megnézem majd. Persze itt a svéd filmekre gondolok, merthogy a hollywood-i álomgyár látva a sikereket már be is jelentette az amerikai remake-et, melyben a baltaarcú Daniel Craig és Rooney Mara (ő volt az a lány, aki mimikátlan szerepével tönkrevágta a Rémálom az Elm utcában remake-jét) játssza a főszerepet. Idén ősszel kezdik a forgatást és a tervek szerint valamikor jövő novemberben lesz a premierje a feldolgozásnak, melyet ha nem az egyik kedvenc rendezőm, David Fincher (A végső megoldás: Halál, Hetedik, Harcosok klubja, Játsz\ma, Pánikszoba, Benjamin Button különös élete) dirigálna, az ellenszenves színészgárda miatt biztosan kihagynám.

Bemutató dátuma: 2010. július 8.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.