Hopkins rajongóként nem lehet okom mostanában panasztra, hiszen alighogy néhány hete mutatták be The Rite (A rítus)-t és a Thor-t, máris Woody Allen legújabb, habkönnyű romantikus filmében tündököl... Igen, jól olvastad, már megint egy új Woody Allen film. De vajon hogy csinálja a rendezőlegenda, hogy 30 éve megszakítás nélkül, minden évben megír egy forgatókönyvet, majd meg is rendezi azt? Idén lesz 75 éves és semmi jele annak, hogy visszavenne a tempóból. És ami a legfontosabb, egyik munkájára sem mondhatnák, hogy esetleg ez most kevésbé sikerült volna jóra. 

Természetesen legújabb filmjének is a szerelem és az élet értelme utáni kutatás a fő tárgyköre, hihetetlen, hogy még mindig képes új dolgokat kisajtolni kedvenc témáiból.

"Az élet egy félkegyelmű meséje, zengő tombolás, de semmi értelme nincs"-kezdődik a film egy Shakespiere idézettel, mely előrevetíti, hogy itt bizony ne számítsunk sorsszerű találkozásokra, előre látható fordulatokra. Két pár kapcsolatának összeomlását követhetjük ezúttal végig, amolyan keserédes, életszagú módon, ahogyan azt már megszokhattuk a rendezőgurutól. Alfi (Antony Hopkins) és Helena (Gemma Jones) útjai válnak előbb szét. Az idős pár férfi tagja egyre drasztikusabb változásokat eszközölve éli meg a kapuzárási pánikját. Eleinte csak az egyre megerőltetőbb testedzések és az egészségesebb élet hívévé vélik, ám miután kifehérítteti a fogát és a szolárium segítségével a kívánt bőrszínt is eléri, úgy dönt, otthagyja a feleségét és egy óriási legénylakásba költözik. Ugyan a diszkókban és a pub-okban nem sikerül új barátnőt találnia, idővel mégis összebútorozik egy nála feleannyi idős escortlánnyal.

Mindeközben ex-neje, miután már az összes környéken praktizáló pszihológust körbejárta, a spirituális tanok megszállottává válik. Minden pénzét egy sarlatán jósnőnek adja és egyre megszállottabban követi annak minden egyes tanácsát. Pedig eleinte még a lánya (Naomi Watts) is örült, hogy legalább már nem az orvosok által felírt mindenféle nyugtatókon él. De nagyon neki sincs ideje az anyjára figyelni, meg van a maga gondja. Szeretne már gyermeket, ha már az álma, hogy saját galériát nyisson, nem tűnik megvalósíthatónak, hiszen férje semmit sem keres (Josh Brolin). Otthon ücsörög és könyvkiadók visszaigazolásait várja a regényeire. Na meg persze a szemközti lakás csinos , vörösruhás lakójával (Freida Pinto) ismerkedik. Nem is sejti, hogy mindeközben neje is jól elvan a főnökével (Antonio Banderas). Bizony lesznek itt bonyodalmak...

A szereposztás bravúros, a sztárok csuklóból hozzák a hétköznapi gondterhelt kisemberek ügyetlenkedő karakterét. Volt már ugyan sok jobb filmje Allen-nek, de ez is bőven megüti az élvezetes kategórát, ha pedig arra gondolunk, hogy milyen gyatra romanikus komédiákat kellett végigszenvednünk az utóbbi időkben, bőven megér egy 8/10-et.

Hazai bemutató: 2011. május 12.

Anthony Hopkins-t az év hátralevő részében sajnos már nem láthatjuk a mozikban. Jövőre ő alakítja majd Ernest Hemingway-t az Andy Garcia által rendezett életrajzi filmben, a Hemingway & Fuentes-ben, majd a 360 című romantikus film tíz jelenete közül is feltűnik egyben majd. Az Isten városa és Az elszánt diplomata rendezője viszi vászonra 360 címen A körtánc című érdekes színdarabot, melynek mindegyik jelenete egy párt mutat be szerelmi légyottuk előtt, vagy után, majd a következő jelenetben újra az egyikükek láthatjuk azonos szituációban egy másik partnerrel, és így tovább. Ez követően Dustin Hoffman-nal együtt láthatjuk a vásznon majd a máris Oscar-várományosnak számító The Song of Names-ben.

Naomi Watts-ot hamarosan újra láthatjuk Ewan McGregor-ral, egy pár szemszögéből élhetjük át hamarosan a The Impossible című drámában a 2004-es ázsiai cunamit. Szeptemberben a Dream House című misztikus thrillerben kísérti szellemével egy új lakásba költöző párt, akiket Rachel Weisz és Daniel Craig alakít. A filmben amúgy a The Tree (A fa)-ban nem is oly rég látott Csókás Márton alakítja a férjét. Aztán decemberben Clint Eastwood szintén Oscar-várományos drámájában, a J. Edgar-ban is szerepel majd Leonadro Di Caprio mellett.

A tengerentúlon a héten mutatták be Antonio Banderas másik jelenleg vetített filmét, a The Big Bang-et, de épp a napokban vetítik majd Cannes-ban La piel que habito (A bőr, amelyben élek) című filmet, amelyben egy  plasztikai sebészt alakít, aki nővé operál egy férfit, aztán beleszeret. Augusztusban jön a Spy Kids 4, majd a 30-as évek Arábiájába repülhetünk a Black Gold című filmmel, amely két emír viszálykodásáról szól. Ellenfelét Mark Strong alakítja, a lányát pedig Freida Pinto. De Soderbergh közelgő, Haywire című akciófilmjében is kapott egy szerepet Channing Tatum, Ewan McGregor, Michael Douglas és Gina Carano mellett.

Freida Pinto-nak jelenleg a Miral című filmjét is vetítik a tengerentúlon, remélem behozza hazánkba valamelyik indie-filmes forgalmazó. A nyár egyik nagy blockbusterében, A majmok bolygójában is láthatjuk, majd az Immortals-ban is feltűnik egy kisebb szerep erejéig.

Na és mi a helyzet Woody Allen-nel? A Cannes-i Filmfesztiválon épp tegnap vetíteték legújabb alkotását, a Midnight in Paris (Éjfél Párizsban)-t, melyben Rachel McAdams, Owen Wilson, Adrien Brody, Marion Cotillard és maga Carla Bruni-Sarkozy a húzónevek. Jövőre pedig a Bop Decameron című romkomja érkezik, amelyben Penélope Cruz, Ellen Page, Jesse Eisenberg és Alec Baldwin lesz többek között látható.

Hetek óta izgatottan vártam, hogy végre behozza hazánkba a Budapest Film a Buried című thrillert, amely még Danny Boyle 127 Hours (127 óra)-jától is nagyobb oneman-show-t ígért. Merthogy a spanyol Rodrigo Cortés  rendezése merészebb, mint az egyszereplős filmeket megalkotó elődeinek alktásai. Nem csak a színészek számát csökkentette a lehető legkevesebbre, hanem a helyszínt is egy 2 négyzetméteres térre szűkítette. És amivel még Hitchcock Lifeboat-ját, Jerry Jameson The Elevator-ját, a Cube trilógiát, vagy  Ron Silver Lifepod-ját is sikerül megfejelnie: a film egyetlen képkockájáig, még egy kósza visszaemlékezésig sem hagyjuk el a szűkös kelepcét, amely egy föld alatt elásott koporsó. 

Koromsötét kezdéssel okoz meglepetést máris a nézőnek a minimalista thriller, csak a főszereplő (Ryan Reynolds) lihegéséből tudni, hogy nem  a mozigépész rontott el valamit. Aztán miután talál maga mellett egy gyújtót az eszméletvesztésből magához térő ismeretlen, körbevilágítja a szűkös helyiség misnden sarkát és döbbenten veszi tudomásul, hogy hová is került.

Mellette csupán egy öngyújtó, egy elemlámpa, egy kés, egy toll, egy palacknyi szesz és egy blackberry.  Ezutóbbival természetesen amint túlteszi magát hősünk a halálfélelmén, azonnal megkísérli szervezni saját kiszabadítási akcióját. Ám tudjuk milyen nehéz az üzenetrögzítők és a mindenkit ide-oda kapcsoló diszpécserek világában érvényesíteni akaratunkat. A pánikot pedig még tovább erősíti az egyre jobban fogyó oxigén, a pislákoló gyújtó és elemlámpa, a mobil aksijának merülése és a repedéseken át utat törő homok koporsóba jutása, ezzel csökkentve a túlélési esélyeket.

Kis idő múlva fogva tartói is jelentkeznek, kiderül, hogy terrorista támadás áldozata lett a teherautósofőr, rajta kívül mindenkit megöltek és ő is csak úgy maradhat életben, ha sikerül válságdíjat kiharcolnia. Az oxigén azonban egyre fogy a koporsóban és amerikai segítői sincsenek egyszerű helyzetben, hogy megtaláljanak egy koporsót a föld alatt az Iraki sivatagban.

A klausztrofóbiától szenvedőket leszámítva ne tántorítson el senkit, hogy az egész film egy 2 m3-es térben játszódik, a spanyol rendező ugyanis bravúros csavarokkal és sokkoló párbeszédekkel teszi izgalmassá a valós időben játszódó törtnetet. Csak ajánlani tudom, az év eddigi legjobb vetített filmje. 10\10.

Az amerikai független filmek Mekkájának számító Sundance Filmfesztiválon óriási elismerésnek örvendett a klausztrofób-thriller.

A rendező legközelebb már Robert de Niro-val, Signory Weaver-rel és Cillian Murphy-vel forgat egy hasonlóan izgalmasnak ígérkező paranormális tevékenységekkel foglalkozó thrillert (Red Lights), melynek forgatókönyvét ezúttal őmaga írta.

Reynolds-ot a nyár végén egy képregényadaptációban, a Green Lantern (Zöld Lámpás)-ban láthatjuk, majd októberben a The Change-Up (Testcsere) című vígjátékban.

Hazai bemutató: 2011.04.21. 

A heti bemutatók között a látványos popcornmozik (Battle: Los Angeles, Sactum) mellett egy remek művészfilmet is fellelhetnek az artfilmek rajongói. A Cirkó Film-nek hála eljuthatott hozzánk az eddig szinte csak fesztiválokon vetített román alkotás, a Fütyülök az egészre, melyet tavaly a Berlinale-n duplán (!) díjaztak.

A film a fiatalkorúak börtönében játszódik, a főszereplő Silviunak csak pár napja lenne hátra szabadlábra helyezéséig, ám a dolgok összeesküdnek ellene. A gondok akkor kezdődnek, amikor meglátogatja a kisöccse. A fiúcska elújságolja bátyjának, hogy visszatért az eddig Olaszországban élő édesanyjuk és azonnal magával akarja vinni őt. Silvian összeroskad a tudattól, hogy elszakadhat egyetlen szerettétől, tudja, amint külföldön összejönne egy új férfivel az anyjuk, ugyanúgy lemondana a kisfiúról és magára hagyná, akárcsak vele tette. Elönti a düh, ha arra gondol, hogy ugyanarra a sorsra jusson kistestvére, mit ő maga.

Ettől kezdve Silvian csapdába esett vadként viselkedik, tisztában van vele, mire kijut, már nem fogja otthon találni öccsét. Ráadásul rabtársai sem könnyítik meg a napjait, hirtelen mindenki csicskásává válik, hiszen mindenki jól tudja odabent, hogy akár egy rossz pillanatban elcsattanó pofon miatt is hónapokkal, vagy akár évekkel is eltolhatják bárki szabadlábra helyezését.

Ugyanezekben a napokban találja meg a szerelem is a szerencsétlen fiút. Megtetszik neki egy szociológus lány, aki interjút készít az elítéltekkel. Bár tudja, hogy két külön világhoz tartoznak, de a négy kizárólag férfiak társaságában töltött év után neki már az is elmondhatatlan boldogságot jelentene, ha meghívhatná egy csésze kávéra. Talán nem is szerelem ez, csak szeretne egyszer az életében pár percig olyan életet élni, mint kortársai.

A feszültség egyre csak fokozódik, majd egy túszdrámában bontakozik ki a film. Ezúttal bárki fogollyá válhat a foglyok között. Az elsőfilmes író-rendező Florin Serban sajátos, már-már dokumentumfilmszerű ábrázolásmódjának köszönhetően pedig idővel mi nézők is úgy érezzük, hogy ott raboskodunk a roskadozó falak között. De ehhez a hitelesen játszó szereplők is kellenek, akik legtöbbje (akárcsak a Winter's Bone esetében) önmagát alakítja, ugyanis a legtöbben valóban elítéltek.

Pontozásom: 8\10. De senki ne egy The Next three days szerű hollywoodi börtönszökteséses tucatfilmre számítson. Itt nem lesz agyafúrt menekülési terv, őrült lövöldözés vagy csendben kúszás a szellőzőrendszerekben. Itt senki nem vár csőre töltött távcsövessel, hogy leszedje a menekülőket. Ez Kelet-Európa. Itt tesznek rá a pocakos őrök, ha valaki gyorsabban fut náluk és átbújik a lyukas drótkerítésen. A kommandósok estére úgyis visszahozzák...

Hazai premier: 2011.03.17.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartott premieren készült fotók:

Tom Hanks írta, rendezte és ő is játssza el a főszerepet a Larry Crowne című könnyedebb hangvételűnek tűnő drámában, melynek ma jött ki az első előzetese. A film címszereplője, miután elveszti a munkáját, vissza megy tanulni egy iskolába, ahol Julia Roberts lesz a tanára. De feltűnik még a filmben a forgatókönyv másik írója, Nia Vardalos (Bazi nagy görög lagzi, Görögbe fogadva), illetve a Házi háború Kenny-je, Rami Malek és a nem is oly rég A karate kölyök édesanyját alakító Taraji P. Henson.

A bemutatót nyár közepére tűzték, nem hiszem, hogy lenne esélye a filmnek a blockbuster időszakban, pláne azokban a hetekben, amikor a Másnaposok 2-t, az X-men: First Class-t vagy a Kung Fu Panda 2-t mutatják be...

Bemutató: 2011.07.01.

Csaknem hét évet kellett várnunk, hogy újabb egész estés művészfilmmel rukkoljon elő Julie Bertucelli. A artmozis köztudatba a Mióta Otar elment című drámájával berobbanó francia rendezőnő Cannes-ban hívta fel magára a figyelmet a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díj elnyerésével, de további tíz nem kevésbé rangos díjat is bezsebelt még előző alkotásával.

Legújabb művének a főszereplője egy fa. Bár elsőre meglepőnek tűnhet a fő motívum, de bizony a rendezőhölgy ezen különleges fa köré is képes volt egy elgondolkodtató forgatókönyvet írni Judy Pascoe Our Father Who Art in The Tree című regénye nyomán.

A film nyitó képsoraiban egy idilli családot ismerünk meg, akik egy gyönyörű farmon élnek, melynek központi helyén a már említett óriásira nőtt fügefa áll. A szülők imádnak pihengetni az árnyékot nyújtó ágai alatt, a gyerekek szívesen másznak fel rá, hogy madártávlatból figyeljék a közeli kisvárost. Egy szörnyű napon azonban egy tragédia is felcsimpaszkodik a fára: gyermekei szeme láttára végez szívroham az édesapjukkal a fa alatt.

Szerettei mind másképp dolgozzák fel a gyászt. Az anya magára húzza a takarót és ki sem kel az ágyból, a legkisebb gyermek egy árva hangot sem ad ki a torkán az eset után, a nagyobbik fiú pedig öntudatra ébred, elmegy dolgozni. Az egyetlen kislány, a 8 éves Simone abban talál vigaszt, hogy minden idejét a fa tetején tölti. Idővel anyjának is elárulja, úgy érzi, apja szelleme lakozik a fatörzsben és szólítja őt.

Ami a leginkább megfogott a filmben, hogy a rendező nem tisztázza rögtön a nézővel, hogy valóban megmagyarázhatatlan, természetfeletti kommunikáció történik a kislány és a fügefa között vagy csak a halál feldolgozásához még túl fiatal gyermek képzelődése az egész. De az tény, hogy egyre bizarrabb dolgok történnek a családdal, amelyek sora végül már az édesanyjukat is elbizonytalanítja a fa képességeit illetően. Mintha tényleg reinkarnálódott volna a férj és időről-időre kifejezné tetszését illetve ellenvetését a családot érintő eseményekkel kapcsolatban. De vajon meddig lehet így élni és mikor jön el a pillanat, amikor jobb továbbállniuk? Vagy talán az édesapa is úgy gondolná, jobb lenne, ha elhagynák a pusztulásnak ítélt, egyre inkább kietlen farmot, ahol amúgy is minden a gyászra emlékezteti őket és ehelyett egy reményekkel kecsegtető nagyvárosban próbálnának szerencsét? Merthogy a film fő mondanivalója az, hogy egy bizonyos idő után talán jobb elengedni a kísértő emlékeket, különben idővel elrabolná tőlünk a töprengés az egész életünket.

A 8 éves Simone is félelmetes éleslátással fogalmazza meg állásfoglalását, amikor barátnője örömmel jegyzi meg apja halála után néhány héttel, hogy már nem tűnik szomorúnak:

"We have the choice between being happy or sad. I chose to be happy. And I'm happy..."

Pontozásom: 8\10. Charlotte Gainsbourg (Antikrisztus, Hajsza, Nyomorultak, Bob Dylan életei) most nem feltétlenül emlékezetes alakítása mellett ezúttal egy hazai származású színész, Csókás Márton (Alice Csodaországban, Æon Flux, A Bourne-csapda, A Gyűrűk Ura: A király visszatér, xXx) ragyog ki.

Hazai premier: 2011. február 17.

Julie Bertucelli alkotása volt a Cannes-i filmfesztivál zárófilmje volt, a vetítés után hét perces álló ovációval fejezték ki a nézők tetszésüket. A díszbemutatón készült fotók:

Az Oscar és Golden Globe ceremónián is "a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjjal jutalmazott dán alkotás, az Egy jobb világban című dráma két sokat szenvedett család sorsának kereszteződését mutatja be.

Az alig 9 éves Christian pár hónapja veszítette el édesanyját, aki hosszú, fájdalmas betegségben halt meg. Édesapjára zúdítja minden dühét, gyűlöli őt, mert úgy érzi, az megkönnyebbült, amikor feleségét megváltotta gyötrelmeitől a halál. A férfi képtelen mit kezdeni a helyzettel, rendre vitává alakuló beszélgetéseik során egyre csak távolabb kerülnek egymástól.

A 10 éves Elias ugyancsak omladozó otthonba tér haza iskola után, szülei házassága a felbontás küszöbén, apjával, - akiért egyenesen rajong - csak ritkán találkozik. A férfi egy önkéntes afrikai misszió egyik orvosa, túl fáradt ahhoz, hogy odahaza összetartsa a családját. Pedig annyi kínszenvedés szemtanúja a harmadik világban, hogy nagy szüksége lenne a nyugodt, otthoni támaszra.

A sors úgy hozza, hogy a két sokat megélt gyermek osztálytárs lesz, a kiálló fogai miatt patkánynak csúfolt Elias-t egyből megvédi az agresszív, mindenre elszánt Christian, aki így lekötelezi újdonsült ismerősét. A megfelelő szülői támasz híján a fiúk képtelenek voltak megtanulni, hogyan dolgozzák fel a velük történt rossz dolgokat, nem tudják, miként reagáljanak a konfliktushelyzetekre, bántásra veszedelmes agresszióval válaszolnak.

Sajnos az afrikai polgárháború színterén is egyre nehezebben helyt álló apuka sem tudja odahaza bebizonyítani a fiúknak, hogy egy támadásra jobb szavakkal visszavágni, mintsem tettlegességgel. Mikor egy primitív, bunkó autószerelő minden ok nélkül pofozkodásba kezd és ő mindezt eltűri, az csak még jobban fokozza a "szemet szemért, fogat fogért" szemléletű fiúkban a fortyogó erőszakot, amely egy merénylet formájában készül kitörni.

Napjaink egyik egyre nagyobb jelentőségű kérdését boncolgatja Susanne Bier (Testvérek, A tűz martaléka, Testvéred feleségét) nevezetesen hogy meggátolhatóak -e az egyre gyakoribbá váló iskolai vérengzések, tehetnek -e ellene a tanárok vagy a hatóságok, ha a szülők -akár önhibájukon kívül, akár nem, de- alkalmatlanok gyermekeik rendszabályozására. De felvetődik a kérdés, hol a határ a diákok egymás közötti rangsorképző vetélkedése és a szándékos, tudatos, konkrét ok nélküli zaklatás között. Meddig képes magába fojtani indulatait a pszichikai terrorral megfélemlített kisdiák? És hogyan maradhat a szülők elől rejtve, hogy gyermekük az iskolaközösségben rettegést él át az élmények helyett.

Egy jobb világban a szülőnek több ideje lenne a gyermekére figyelni. Egy jobb világban észrevenné, ha baj van. Egy jobb világban...

Pontozásom: 9\10. Kőkemény dráma arról, mi vezethet egy fiatalkorú bántalmazóvá válásához, helyenként remek operatőri munkával, gyönyörű állóképekkel még érdekesebbé téve a valóságot.

Hazai premier: 2011.02.10.

A Római Nemzetközi Filmfesztivál-on tarott díszbemutató vörösszőnyeges fotói:

Az eddig szinte csak dokumentumfilmeket készítő Derek Cianfrance 12 évet töltött az utóbbi évek legjobb romantikus filmjének forgatókönyvjével, 67-szer írta teljesen át, de bizony megérte ennyit dolgozni ezen az egyszerre édes és érzelmileg pusztító alkotáson.

A nyitó jelenetben egy kislányt látunk, aki elveszett kutyáját keresi. Édesapja megnyugtatja, majd hogy elterelje figyelmét, együtt keltik fel az édesanyát. Úgy tűnik, mintha egy boldog, idilli családot látnánk. Pedig nem így van, Cindy (Michelle Williams - Dawson és a haverok, Vihasziget, Túl a barátságon, Szex telefonhívásra) és Dean (Ryan Gosling - Az ifjú Herkules kalandjai, Szerelmünk lapjai, Maradj, Plasztik szerelem) házassága romokban hever, még ha nem is akarják maguknak bevallani. A férj úgy dönt, kibérel egy motelszobát egy éjszakára, hogy felébressze a valaha egymás iránt táplált érzelmeiket. A néző nem érti, hol a gond, hogyan hidegedhettek el így egymástól, de hamarosan elindul a kapcsolatukat első találkozásuktól elmesélő történet, a rózsaszín felhős szerelmes időszaktól egészen a kapcsolat haláláig.

De mi is az ok, amiért nem működhet a házasságuk? Dean már első találkozásukkor kimondja a férfi-női kapcsolatok egyik alapigazságát: a férfiak romantikusabbak, ők egész életükben az után a lány után kutatnak, akiről úgy gondolják, idióták lennének, ha nem vennék el. Ezzel szemben a nők gyerekkoruk óta a szőke herceget várják, végül ahhoz mennek hozzá, akinek jó állása van és meg is maradnak mellette...

Williams és Gosling élete eddigi legnagyobb alakítását nyújtja, bravúrosan adják elő a párt, akik valaha szerették egymást, de most még a másik közelségét is alig bírják elviselni. És pont az a film erőssége, hogy nincsenek mesterkélt párbeszédek, olyan esetlenek, olyan hihető az egész, hogy pillanatok alatt megfogja a nézőt a vívódásuk. Gosling remek, mint az odaadó, szorgalmas dolgozó apa, aki minden körülmények között összetartaná családját. Ennek fő oka, hogy ő is csonka családban nőtt fel és nem szeretné, ha kislánya is ezt élné át. De a túlhajszolt anyát is meg lehet érteni, akit pedig pont állandóan civakodó házastársak neveltek, így ő pont ezt kerülné el gyermeke érdekében. Kemény dilemma elé állítják tehát az alkotók a nézőt, aki szinte képtelen eldönteni, hogy érdemes -e a film hőseinek erőltetett próbálkozásokat tenniük az amúgy szép múlttal rendelkező kapcsolatuk megmentéséért, amelyben szinte megfulladnak a felek egymás mellett.

Pontozásom: 10\10. Hihetetlenül bátor és ötletes remekmű, amely egyszerre édes és nyomasztó. Bátran ajánlom mindenkinek, akik nem csak azért néz filmet, hogy elfelejtse másfél órára minden búját-baját, mert aki A hetedik mennyország típusú idealizált "feelgood-törénet"-re vágyik, az könnyen nyomasztónak titulálhatja a rideg történetet, amelyhez hasonlót sajnos bármelyikünk átélhet.