The Rebound (Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert keres)

Talán túl sok romantikus film bonyodalma adódott már a szerelmesek anyagi helyzetének szakadéknyi különbségéből (Álmomban már láttalak, Los Angeles-i tündérmese, Sztárom a párom, Titanic, Szerelmünk lapjai, Vágy és vezeklés, Micsoda nő), a tinik vonzódásából is kihoztak már mindent a műfajon belül (Spinédzserek, High School Musical, Twilight, Amerikai Pite, Rómeó és Júlia, 10 dolog amit utálok benned, A bambanő), de a betegség (Séta a múltba, Édes november, Keith) is lerágott csont lesz egy ideig.

Emiatt a 21. századi forgatókönyvírók egyre szokatlanabb konfliktusokkal próbálkoznak, hogy minél szélesebb réteghez eljuttassák filmjüket. Divat lett újabban idősekről (Mamma Mia, A szerelem gyűrűje, Levelek Júliának, Egyszerűen bonyolult) és melegekről (I  love you Philiph Morris, A Single man, Túl a barátságon, A fiúk nem sírnak) is romantikus filmet forgatni, Julianne Moore rendező férje, Bart Freundlich azonban még ettől is eredetibbet talált ki: az idős nő-fiatal srác felállást.

A koncepció tehát megvan, de kik játszák el a szerepet? Először is kell egy csinos 40-es. Nézzük csak, Jennifer Lopez kilőve az Ilyen a formám miatt, Julia Roberts sosem volt szexi, Megvan! Catherine Zeta-Jones-t már biztosan hiányolják az emberek a mozivásznakról, cseppet sem veszített a bájából, bizonyára színészi tehetségét sem veszítette el az alatt a pár év alatt, míg inkább Broadway Show-kban sziporkázott a Hollywood-i operatőrök kamerái helyett. Párjául megfelel a legújabb Jason Bigg-klón (folyton bénázó, de azért szerethető zsidó srác) Justin Bartha.

A helyszín? Hol is játszódott Mrs. Michael Douglas legutóbbi szerelmes filmje? Manhattan szigete? Tökéletes!

A gond csak az, hogy a Szex és New York Carrie Bradshaw-jának köszönhetően a 21. századi Manhattan-t mostanában a legtöbb forgatókönyvíró olyan helynek látja, ahol a kávézókban szingli 30-as nők csoportja hahotázik pikáns férfiügyeiről, míg a huszonéves diákmelós kiszolgálók az előző esti egyetemi bulikat tárgyalják, szüleik legnagyobb gondja pedig, hogy egyre korosodó gyereküknek végre valami érelmes melót szerezzenek, hogy mihamarabb megszabaduljanak tőle. (Feltéve persze, ha nem Manhattan pusztítása a film fő témája, lásd 2012, A képlet, Transformers, Watchmen, Cloverfield, Az esemény, Skyline, Armageddon, A függetlenség napja, Godzilla, Deep Impact).

A legnagyobb gond, hogy ugyanezen elcsépelt sztereotípiákból rakta össze Bart Freudlich a megható és vicces jeleneteket konkrétan abszolút mellőző (elvileg) romantikus vígjátékát, melyben Sandy (Catherine Zeta-Jones), a 40-es, összetört szívű nő próbál két gyermekével új életet kezdeni a lehetőségek városában, miután rájött, hogy csalta a férje. A 24 éves Aram-mal (Justin Bartha) szintén elbánt Kupidó nyila, egy francia lány vetette feleségül magát vele, hogy letelepedési engedélyhez jusson az USA-ban. A diplomái ellenére kávézóban dolgozó srácból minden lelkesedést és ambíció kihalt, így már érthetőbb, hogy elvállalja a Sandy gyermekeire való vigyázást, míg az anyuka diplomatákkal randizgat.

Kérdés, hogy működhet -e ez a kapcsolat hosszabb távon is, képes -e legyűrni a pár az eléjük gördített akadályt, a hölgy javára írandó 15 évnyi korkülönbséget. 

Hiába azonban az újító koncepció a sztori alkotójától, ha a megvalósítás teljesen ötlettelen. A színészek hozzák a formájukat, velük semmi gond nincs, sőt, aranyos, de teljesen felejthető, fantáziátlan történetet kapuk, humor nélkül. Az egyetlen csemege talán a filmben a 60-as évek popkirálya, Art Garfunkel feltűnése.

Pontozásom: 4\10.

 Hazai bemutató: 2010. július 22. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.