Hopkins rajongóként nem lehet okom mostanában panasztra, hiszen alighogy néhány hete mutatták be The Rite (A rítus)-t és a Thor-t, máris Woody Allen legújabb, habkönnyű romantikus filmében tündököl... Igen, jól olvastad, már megint egy új Woody Allen film. De vajon hogy csinálja a rendezőlegenda, hogy 30 éve megszakítás nélkül, minden évben megír egy forgatókönyvet, majd meg is rendezi azt? Idén lesz 75 éves és semmi jele annak, hogy visszavenne a tempóból. És ami a legfontosabb, egyik munkájára sem mondhatnák, hogy esetleg ez most kevésbé sikerült volna jóra. 

Természetesen legújabb filmjének is a szerelem és az élet értelme utáni kutatás a fő tárgyköre, hihetetlen, hogy még mindig képes új dolgokat kisajtolni kedvenc témáiból.

"Az élet egy félkegyelmű meséje, zengő tombolás, de semmi értelme nincs"-kezdődik a film egy Shakespiere idézettel, mely előrevetíti, hogy itt bizony ne számítsunk sorsszerű találkozásokra, előre látható fordulatokra. Két pár kapcsolatának összeomlását követhetjük ezúttal végig, amolyan keserédes, életszagú módon, ahogyan azt már megszokhattuk a rendezőgurutól. Alfi (Antony Hopkins) és Helena (Gemma Jones) útjai válnak előbb szét. Az idős pár férfi tagja egyre drasztikusabb változásokat eszközölve éli meg a kapuzárási pánikját. Eleinte csak az egyre megerőltetőbb testedzések és az egészségesebb élet hívévé vélik, ám miután kifehérítteti a fogát és a szolárium segítségével a kívánt bőrszínt is eléri, úgy dönt, otthagyja a feleségét és egy óriási legénylakásba költözik. Ugyan a diszkókban és a pub-okban nem sikerül új barátnőt találnia, idővel mégis összebútorozik egy nála feleannyi idős escortlánnyal.

Mindeközben ex-neje, miután már az összes környéken praktizáló pszihológust körbejárta, a spirituális tanok megszállottává válik. Minden pénzét egy sarlatán jósnőnek adja és egyre megszállottabban követi annak minden egyes tanácsát. Pedig eleinte még a lánya (Naomi Watts) is örült, hogy legalább már nem az orvosok által felírt mindenféle nyugtatókon él. De nagyon neki sincs ideje az anyjára figyelni, meg van a maga gondja. Szeretne már gyermeket, ha már az álma, hogy saját galériát nyisson, nem tűnik megvalósíthatónak, hiszen férje semmit sem keres (Josh Brolin). Otthon ücsörög és könyvkiadók visszaigazolásait várja a regényeire. Na meg persze a szemközti lakás csinos , vörösruhás lakójával (Freida Pinto) ismerkedik. Nem is sejti, hogy mindeközben neje is jól elvan a főnökével (Antonio Banderas). Bizony lesznek itt bonyodalmak...

A szereposztás bravúros, a sztárok csuklóból hozzák a hétköznapi gondterhelt kisemberek ügyetlenkedő karakterét. Volt már ugyan sok jobb filmje Allen-nek, de ez is bőven megüti az élvezetes kategórát, ha pedig arra gondolunk, hogy milyen gyatra romanikus komédiákat kellett végigszenvednünk az utóbbi időkben, bőven megér egy 8/10-et.

Hazai bemutató: 2011. május 12.

Anthony Hopkins-t az év hátralevő részében sajnos már nem láthatjuk a mozikban. Jövőre ő alakítja majd Ernest Hemingway-t az Andy Garcia által rendezett életrajzi filmben, a Hemingway & Fuentes-ben, majd a 360 című romantikus film tíz jelenete közül is feltűnik egyben majd. Az Isten városa és Az elszánt diplomata rendezője viszi vászonra 360 címen A körtánc című érdekes színdarabot, melynek mindegyik jelenete egy párt mutat be szerelmi légyottuk előtt, vagy után, majd a következő jelenetben újra az egyikükek láthatjuk azonos szituációban egy másik partnerrel, és így tovább. Ez követően Dustin Hoffman-nal együtt láthatjuk a vásznon majd a máris Oscar-várományosnak számító The Song of Names-ben.

Naomi Watts-ot hamarosan újra láthatjuk Ewan McGregor-ral, egy pár szemszögéből élhetjük át hamarosan a The Impossible című drámában a 2004-es ázsiai cunamit. Szeptemberben a Dream House című misztikus thrillerben kísérti szellemével egy új lakásba költöző párt, akiket Rachel Weisz és Daniel Craig alakít. A filmben amúgy a The Tree (A fa)-ban nem is oly rég látott Csókás Márton alakítja a férjét. Aztán decemberben Clint Eastwood szintén Oscar-várományos drámájában, a J. Edgar-ban is szerepel majd Leonadro Di Caprio mellett.

A tengerentúlon a héten mutatták be Antonio Banderas másik jelenleg vetített filmét, a The Big Bang-et, de épp a napokban vetítik majd Cannes-ban La piel que habito (A bőr, amelyben élek) című filmet, amelyben egy  plasztikai sebészt alakít, aki nővé operál egy férfit, aztán beleszeret. Augusztusban jön a Spy Kids 4, majd a 30-as évek Arábiájába repülhetünk a Black Gold című filmmel, amely két emír viszálykodásáról szól. Ellenfelét Mark Strong alakítja, a lányát pedig Freida Pinto. De Soderbergh közelgő, Haywire című akciófilmjében is kapott egy szerepet Channing Tatum, Ewan McGregor, Michael Douglas és Gina Carano mellett.

Freida Pinto-nak jelenleg a Miral című filmjét is vetítik a tengerentúlon, remélem behozza hazánkba valamelyik indie-filmes forgalmazó. A nyár egyik nagy blockbusterében, A majmok bolygójában is láthatjuk, majd az Immortals-ban is feltűnik egy kisebb szerep erejéig.

Na és mi a helyzet Woody Allen-nel? A Cannes-i Filmfesztiválon épp tegnap vetíteték legújabb alkotását, a Midnight in Paris (Éjfél Párizsban)-t, melyben Rachel McAdams, Owen Wilson, Adrien Brody, Marion Cotillard és maga Carla Bruni-Sarkozy a húzónevek. Jövőre pedig a Bop Decameron című romkomja érkezik, amelyben Penélope Cruz, Ellen Page, Jesse Eisenberg és Alec Baldwin lesz többek között látható.

A könyvek szerelmesei biztosan felfigyeltek már, hogy egyre több Philip K. Dick mű jelenik meg a hazai könyvesboltok polcain az utóbbi években. A cyberpunk stílus egyik teremtőjének tartott sci-fi-író 30 évvel a halála után is futurisztikusnak számító témáit rendre előveszi egy-egy filmes stúdió, ezúttal A Bourne-ultimátum, A testőr és az Ocean's Twelve forgatókönyvírója bővítette egész estés filmmé PKD 1954-ben megjelent, itthon A helyreigazító csoport címen kiadott novelláját.

A sorsügynökség címre keresztelt film egy sikeres politikus (Matt Damon - A félszemű, Zöld zóna, Azután, A legyőzhetetlen, A tégla, A Bourne-trilógia, Dogma, A tehetséges Mr. Ripley, Good Will Hunting) és egy balettáncos (Emily Blunt - Gnómeó és Júlia, Farkasember, Gulliver utazásai, Az ifjú Viktória királynő, Tiszta napfény, Charlie Wilson háborúja, Az ördög Pradát visel, Veszedelmes vonzerő) szerelmi történetén keresztül taglalja az élet egyik nagy kérdését: létezik -e az előre elrendelt végzet. A film szerint semmi sem történik ok nélkül a világunkban. Erre akkor döbben rá a főszereplőnk, David Norris (Matt Damon), amikor egy véletlen folytán megpillantja a sors ügynökeit. Megtudja, hogy a csapat tagjai mindazokon az apróságoknak tűnő hibákon dolgoznak nap mint nap, amelyek hosszabb távon gátolnák az emberiség fejlődését. Ha ugyanis egy a jövőben fontos személy lelép a számára előre elrendelt útról, ők azonnal ott teremnek és közbelépnek.

Hogyan is kell ezt elképzelni? Tegyük fel, hogy egy kalóz elvágja Kolombusz Kristóf torkát az első hajóútján. Vagy pl. hogy egy lövedék végez a huszonévei közepén járó Winston Churchill-el, miközben haditudósítást ír. Esetleg az 5 éves Isaac Newton leesik egy fáról, melynek következtében megsérül a bal agyféltekéje. Na közvetlenül még mielőtt ez megtörténne, az ügynökség emberei - kihasználva természetfeletti képességeiket - ott teremnek és közbelépnek. Kolombusz elkerüli a kalóz döfését, Churchill fél méterrel a lövedék becsapódási helye mellé ül le, a kis Newton-t pedig elkapja a nagyanyja.

A The Adustment Bureau sikeres politikusának bűne az, hogy találkozik egy lánnyal, akivel első látásra egymásba szeretnek. Az élet irányítója azonban más sorsot szánt a számukra. Vajon felveheti -e David az ügynökökkel a harcot, letérhet -e az elrendelt útról? Vagy el kell fogadnia, hogy le kell mondania szerelméről, mert más sorsra hivatottak? Vagy ezúttal felülírhatja a sorsot a szabad akarat?

Pontozásom: 4\10. Bár a kritikusok éltetik a filmet, nekem nem tetszett annyira, hogy áradozzak róla. De talán csak túlságosan materialista vagyok. Emily Blunt és Matt Damon hozza ami tőlük várható, elhisszük, hogy bármire képesek a szerelmükért, működik közöttük a kémia, de nem hiszem, hogy ez számukra az év szerepe. Damon-ért Soderbergh (Solaris, Traffic, Ocean's eleven, Erin Brockovich) új filmjében, a Contagion (Fertőzés) című thrillerben szoríthatunk hamarosan Kate Winslet, Jude Law, Marion Cotillard és Gwyneth Paltrow mellett, majd a lassan négy éve forgalmazásra váró Margaret című drámában láthatjuk Matthew Broderick-kel, Mark Ruffalo-val és Anna Paquin-el. De az egyik nagy kedvencemtől, Blunt kisasszonytól is nagyobb dobásnak tűnik a Gettó Milliomos és a 127 óra forgatókönyvírójának közelgő filmjében való alakítása, a Lazachalászat Jemenben című drámában szerepel hamarosan Ewan McGregor oldalán, hogy aztán a Gulliver utazásai után A szezám utca egészestés vígjátékban komédiázzon egy éven belül másodszor is Jason Segel-lel és Jack Black-kel.

 A los angeles-i premier fotói:

Blunt kisasszony egy csodaszép Elie Saab kisestélyiben, Brian Atwood Wagner cipőben és Lorraine Schwartz ékszerekkel érkezett a díszbemutatóra.

A feleségével érkező Matt Damon Ermenegildo Zegna öltönyt viselt

Bevallom őszintén, legutóbbi pocsék filmjeiket látva én már teljesen lemondtam Jennifer Aniston-ról és Adam Sandler-ről, legújabb vígjátékukban, a Just Go with It-ben azonban "miss ex-Jóbarátok" újra bebizonyítja, hogy bizony tud ő játszani, ha értelmes szerepet kap, míg Sandler karriere legszerethetőbb karakterét hozza.

Pedig nem kis feladat előtt álltak, hisz a Walter Matthau-Ingrid Bergman-Goldie Hawn mesterhármas által sikerre vitte Kaktusz virága című 1969-es, a televíziók által még ma is előszeretettel játszott komédia remake-jét kellett újra vászonra vinniük. De azt kell, hogy mondjam, magam is meglepődtem, mennyire jól megoldoták a feladatot. Remekül működik Aniston és Sandler között a kémia, de az is különösen nagy öröm volt számomra, hogy hosszú idő után újra egy vicces szerepben láthattam Nicole Kidman-t, aki üde színfoltja a filmnek. De nem mehetek el a gyerekekszínészek bravúros alakítása mellett sem. Bialee Madison tehetségére már a Brothers című drámában felfigyelem, most már biztos vagyok benne, hogy a jövő egyik legnagyobb színésznője lesz.

A történet szerint Danny (Adam Sandler) úgy csajozik, hogy azt mondja magáról, nős, így nem kell magyarázkodnia, ha másnap reggel szó nélkül lelép. Ám mikor egy olyan lánnyal (Brooklyn Decker) ismerkedik meg, aki mellett szívesen meg is maradna, nem tehet mást, mint felkéri barátját (Jennifer Aniston), hogy tegyen úgy, mint ha ő lenne a neje, akitől épp válni akar. Az apró füllentésekből persze még nagyobb hazugságok lesznek, végül odáig fajul a dolog, hogy Danny-nek már egy komplett ál-családot kell összeszednie, hogy bizonyítsa lelkiismeretes szerelme előtt, hogy már az ó megjelenése előtt is  menthetetlen volt a házassága.

A film gyengéje talán csak a fordulatoktól abszolút mentes forgatókönyv, a túl hosszú játékidő (2 óra) alatt bizony elfárad a néző, pláne ha előre tudja a film végét, de még így is egy kedves kis könnyed romantikus vígjátékot kapunk, amely műfaján belül simán megért számomra egy 5\10-et.

Hazai premier: 2011.03.10.

 A los angeles-i premier fotói:

Az eddig szinte csak dokumentumfilmeket készítő Derek Cianfrance 12 évet töltött az utóbbi évek legjobb romantikus filmjének forgatókönyvjével, 67-szer írta teljesen át, de bizony megérte ennyit dolgozni ezen az egyszerre édes és érzelmileg pusztító alkotáson.

A nyitó jelenetben egy kislányt látunk, aki elveszett kutyáját keresi. Édesapja megnyugtatja, majd hogy elterelje figyelmét, együtt keltik fel az édesanyát. Úgy tűnik, mintha egy boldog, idilli családot látnánk. Pedig nem így van, Cindy (Michelle Williams - Dawson és a haverok, Vihasziget, Túl a barátságon, Szex telefonhívásra) és Dean (Ryan Gosling - Az ifjú Herkules kalandjai, Szerelmünk lapjai, Maradj, Plasztik szerelem) házassága romokban hever, még ha nem is akarják maguknak bevallani. A férj úgy dönt, kibérel egy motelszobát egy éjszakára, hogy felébressze a valaha egymás iránt táplált érzelmeiket. A néző nem érti, hol a gond, hogyan hidegedhettek el így egymástól, de hamarosan elindul a kapcsolatukat első találkozásuktól elmesélő történet, a rózsaszín felhős szerelmes időszaktól egészen a kapcsolat haláláig.

De mi is az ok, amiért nem működhet a házasságuk? Dean már első találkozásukkor kimondja a férfi-női kapcsolatok egyik alapigazságát: a férfiak romantikusabbak, ők egész életükben az után a lány után kutatnak, akiről úgy gondolják, idióták lennének, ha nem vennék el. Ezzel szemben a nők gyerekkoruk óta a szőke herceget várják, végül ahhoz mennek hozzá, akinek jó állása van és meg is maradnak mellette...

Williams és Gosling élete eddigi legnagyobb alakítását nyújtja, bravúrosan adják elő a párt, akik valaha szerették egymást, de most még a másik közelségét is alig bírják elviselni. És pont az a film erőssége, hogy nincsenek mesterkélt párbeszédek, olyan esetlenek, olyan hihető az egész, hogy pillanatok alatt megfogja a nézőt a vívódásuk. Gosling remek, mint az odaadó, szorgalmas dolgozó apa, aki minden körülmények között összetartaná családját. Ennek fő oka, hogy ő is csonka családban nőtt fel és nem szeretné, ha kislánya is ezt élné át. De a túlhajszolt anyát is meg lehet érteni, akit pedig pont állandóan civakodó házastársak neveltek, így ő pont ezt kerülné el gyermeke érdekében. Kemény dilemma elé állítják tehát az alkotók a nézőt, aki szinte képtelen eldönteni, hogy érdemes -e a film hőseinek erőltetett próbálkozásokat tenniük az amúgy szép múlttal rendelkező kapcsolatuk megmentéséért, amelyben szinte megfulladnak a felek egymás mellett.

Pontozásom: 10\10. Hihetetlenül bátor és ötletes remekmű, amely egyszerre édes és nyomasztó. Bátran ajánlom mindenkinek, akik nem csak azért néz filmet, hogy elfelejtse másfél órára minden búját-baját, mert aki A hetedik mennyország típusú idealizált "feelgood-törénet"-re vágyik, az könnyen nyomasztónak titulálhatja a rideg történetet, amelyhez hasonlót sajnos bármelyikünk átélhet.

Gnomeo and Juliet (Gnómeó és Júlia): Nem vártam sokat ettől a kis költségvetésű animációtól, a Touchstone-nak amúgy sincsen nagy tapasztalata a rajzfilmek terén. Túl rózsaszín az egész, a karakterek cseppet sem szerethetőek (a flamingót és a gombát leszámítva), humort pedig szinte alig kapunk. 3\10.

True Grit (A félszemű): A 3. évezred eddigi legjobb westernét alkották meg a Coen bratyók. Annyira aprólékosan kidolgozott párbeszédeket kapunk, hogy pillanatok alatt a vadnyugaton érezzük magunkat. Jeff Bridges brillírozik az ilyen morcos, öregember szerepekben, ha tavaly nem kapott volna Oscar-t, akkor megkapta volna idén. De sokkal megdöbbentőbb Hailee Steinfeld parádés alakítása, az állam leesett. 10\10.

The Fighter (A harcos): az év eddigi legnagyobb csalódása számomra. A poszteren az állt, hogy a legjobb ökölvívós film a Rocky óta. Könnyelmű kijelentés volt ez a Paramount Pictures-től. Bár a bunyók tényleg remekül megkoreografáltak, én túl rövidnek találam őket. De a legnagyobb gondom a karakterek ábrázolásával volt. A család női tagjait mintha a Jerry Springer show-ból szedték volna össze, nekem sosem jöttek be az ilyen "hajtépős-cirkuszolós" szerepek. Én úgy gondolom, Christian Bale-nek is kár volt ennyire átszellemülnie Dicky Eklund megformálásáért, mert egyáltalán nem mutatja be a film, hogyan küzd a drogfüggőségével. Csak annyit látunk, hogy néha kiugrik az ablakon, nehogy betépve lássa az anyja. Amy Adams viszont kimondottan tetszett, talán az volt a legérdekesebb a filmben, hogyan segít kitörni a bokszolónak a működésképtelen családja karmai közül. 4\10.

The Dilemma (A dilemma): Rég láttam ennyi pénzből (70 millió dollár!!!) ilyen lapos filmet összehozni. Eleve hiteltelen Kevin James egy fejlesztőmérnök szerepében, pláne a hős szerelmes Channig Tatum, Vince Vaughn mindent túlbonyolítós karaktere pedig 3-4 filmmel ezelőtt kifáradt már, seperc alatt ellopja róluk a figyelmet Winona Ryder és Jennifer Connelly. De a legnagyobb gond szerintem, hogy az alkotók sem tudták eldönteni, drámát vagy vígjátékot írjanak és így igazából egyik sem jött össze. 3\10. 

Meglepődtem, mikor felfedeztem az angol romantikus költő, John Keats és múzsája beteljesületlen szerelmi vonzalmát feldolgozó, 2009-es drámát így december végén. Bár Jane Campion filmje nem teljesített annyira rosszul a jegypénztáraknál (14 millió dollár) és a kritikusok is szerették, valamiért mégis elmaradtak a díjak és a jelölések (még egy BAFTA-ra sem futotta a jelmezeket leszámítva), pedig lett volna potenciál a témában.

Keats nem származott gazdag, nemesi családból, mint romantikus kortársai, nem tanulta az írást, görögül sem tudott, első költeményeit értetlenül és rossz bírálatokkal fogadták, zagyvaságnak tekintették. Valamikor ezután a kezdeti sikertelenség után játszódik a film, amikor is megismeri a szomszéd lányt és minden megváltozik. Bár már az első perctől sem közömbös számára a csalfa fiatal hölgy, eleinte az írásra koncentrál, ám idővel a munka és a múzsája iránt érzett vonzalom összeolvad és sorra készíti romantikus műveit. A felvágott nyelvű lány persze semmit nem ért az egészből, realistaként távol áll tőle a szerelmi művészet, flörtjeivel mégis sikerül behálóznia a szenvedő költőt, aki mindent megtenne, hogy egy kis vagyonhoz jusson, csak hogy elvehesse szíve választottját. Erre azonban nem került sor, ugyanis miközben öccsét ápolta a halálos ágyánál, őt is megfertőzte a tüdőbaj. Rómába utazott a gyógyulás reményében, ahová barátai fizették az utat. Ott halt éhen, alig 26 évesen.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, jobb rendezést érdemelt volna a "Szépség költőjének" életrajzi műve. Bár a fényképezés gyönyörű, a lendületes kameramozgások, a pompás tájak, de főleg a korhű jelmezek rendkívül impozánsak. Sőt, talán az évtized legszebb filmes kosztümjeiben gyönyörködhetünk, amivel engem már meg is vettek volna, ám a forgatókönyv nem igazán nyerte el a tetszésemet. Valahogy nem kaptam meg, amit vártam: azt, hogy érezzük a kreatív írói munka által gerjesztett energiákat, az első szerelem szétrobbantó feszültségeit. Ehhez képest (a Parfüm-ben mellesleg remekül játszó) Ben Whishaw itt inkább egy epekedő kiskutyát alakít, aki folyton gyengélkedik és behúzott farokkal tapasztalja a világ történéseit. Sehol nem lelhető fel benne a közkedvelt, rengeteg baráttal rendelkező társasági férfi.

A klasszikus szépségű Abbie Cornish (Sucker Punch, Limitless) viszont tökéletes a szerepre, (az An Education-Egy lányról Carey Mulligan-jéhez hasonlóan) minden férfi szerelmes lesz picit a bájosan egyszerű Fannyba, ha megnézi a filmet.

Ám az alakítások közül mégsem a főszereplő párost, hanem Paul Schneider-t emelném ki, aki brilliánsan adta elő a szigorú mestert és a mindenre kész jóbarátot egy szerepben. Csak egy picivel kellett volna több párbeszédet adni a karakterének, ott lett volna a legjobb mellékszereplő-jelöltek között mindegyik díjátadó gálán...

Pontozásom:  7\10. Összességében azért (még ha alul is múlja a várakozásaimat,) a romantikus irodalom vagy a kosztümös filmek kedvelőinek remek kikapcsolódást nyújthat ez az abban a 19. századi Angliában játszódó igaz történet, amelyben a szegénység, a nélkülözés és a betegségek miatt senki nem kapja meg, amire vágyik...

 Hazai premier: 2010.12.23.

A Cannes-i filmfesztiválon mutaták be a filmet:

Ahogy a Scott Pilgrim esetében is, aki teheti, annak érdemes rászánnia egy kis időt és elolvasni Rosemary Elizabeth "Posy" Simmonds fanyar humorral átitatott, kőkemény társadalomkritikával bíró rajzait (itt megtehetitek), mielőtt megnézi a filmet, mert nagyon sokat ad az élvezeti faktorhoz. És az alapanyagot megismerve rögvest az eredeti történet számlájára írhatjuk a film legnagyobb hibáját, mégpedig hogy sokkal inkább szól az angol falucska lakóiról, mint a címadó hölgyeményről. Tamara Drewe még úgy sem tud középpontba kerülni, hogy a gyönyörű Gemma Arterton alakítja, kíváncsi lennék, hogy mennyire alacsony nézettséget produkálna a film, ha mondjuk nem a vonzó idomokkal megáldott Bond-lány kapta volna a szerepet.

Tamara, az óriási orral megáldott csúnyácska lány mindig is könyvíró szeretett volna lenni, ám ehelyett sikeres újságíró lett, aki sok-sok év után tér vissza Londonból aprócska kis szülőfalucskájába, hogy kipofozza majd eladja szülei egykori házát. Mindenki megdöbbenve fogadja a rút kiskacsából azóta gyönyörű hattyúvá változott lányt, azonnal minden férfi rávetné magát. Még a faluban fellépő sztárbanda dobosa is...  

Akármennyire is megnyerőek Tamara Drewe testi adottságai, sajnos semmi személyeset nem tudunk meg róla, csupán a fél falu szexuális játékszerként szolgál. Sokkal inkább a szinte párhuzamban sem álló szerelmi kalandjai egyikének elszenvedője, a vele megcsalt asszonnyal (Tamsin Greig) érzünk rokonszenvet. A sokak által szinte már nőideálnak tekintett Arterton kisasszonynak sajnos ez már a sokadig szerepe, amelyet képtelen élettel megtölteni (lásd. A titániok harca, Perzsia hercege, Rockhajó, Spíler), lényegtelen, ha ez nem is mindig az ő hibája. A többiek viszont egytől egyig zseniálisak (főleg Dominic Cooper - Egy lányról, A hercegnő, Mamma Mia), mintha rájuk szabták volna a szerepet.

De mi a legnagyobb gond a filmmel? Talán az, hogy egy könnyű, kis kellemes, csajos komédiának indul, ám valamikor úgy a 80. perc környékén egyszercsak egy fekete humorú szatírává alakul át. Ennek ellenére azért élvezet valami olyat is látni, ami nem követi a rohamosan romló hollywood-i vígjátékrecepteket. Pontozásom: 6\10.

Hazai premier: 2010.01.06.

Premierképek: