Blue Valentine

Az eddig szinte csak dokumentumfilmeket készítő Derek Cianfrance 12 évet töltött az utóbbi évek legjobb romantikus filmjének forgatókönyvjével, 67-szer írta teljesen át, de bizony megérte ennyit dolgozni ezen az egyszerre édes és érzelmileg pusztító alkotáson.

A nyitó jelenetben egy kislányt látunk, aki elveszett kutyáját keresi. Édesapja megnyugtatja, majd hogy elterelje figyelmét, együtt keltik fel az édesanyát. Úgy tűnik, mintha egy boldog, idilli családot látnánk. Pedig nem így van, Cindy (Michelle Williams - Dawson és a haverok, Vihasziget, Túl a barátságon, Szex telefonhívásra) és Dean (Ryan Gosling - Az ifjú Herkules kalandjai, Szerelmünk lapjai, Maradj, Plasztik szerelem) házassága romokban hever, még ha nem is akarják maguknak bevallani. A férj úgy dönt, kibérel egy motelszobát egy éjszakára, hogy felébressze a valaha egymás iránt táplált érzelmeiket. A néző nem érti, hol a gond, hogyan hidegedhettek el így egymástól, de hamarosan elindul a kapcsolatukat első találkozásuktól elmesélő történet, a rózsaszín felhős szerelmes időszaktól egészen a kapcsolat haláláig.

De mi is az ok, amiért nem működhet a házasságuk? Dean már első találkozásukkor kimondja a férfi-női kapcsolatok egyik alapigazságát: a férfiak romantikusabbak, ők egész életükben az után a lány után kutatnak, akiről úgy gondolják, idióták lennének, ha nem vennék el. Ezzel szemben a nők gyerekkoruk óta a szőke herceget várják, végül ahhoz mennek hozzá, akinek jó állása van és meg is maradnak mellette...

Williams és Gosling élete eddigi legnagyobb alakítását nyújtja, bravúrosan adják elő a párt, akik valaha szerették egymást, de most még a másik közelségét is alig bírják elviselni. És pont az a film erőssége, hogy nincsenek mesterkélt párbeszédek, olyan esetlenek, olyan hihető az egész, hogy pillanatok alatt megfogja a nézőt a vívódásuk. Gosling remek, mint az odaadó, szorgalmas dolgozó apa, aki minden körülmények között összetartaná családját. Ennek fő oka, hogy ő is csonka családban nőtt fel és nem szeretné, ha kislánya is ezt élné át. De a túlhajszolt anyát is meg lehet érteni, akit pedig pont állandóan civakodó házastársak neveltek, így ő pont ezt kerülné el gyermeke érdekében. Kemény dilemma elé állítják tehát az alkotók a nézőt, aki szinte képtelen eldönteni, hogy érdemes -e a film hőseinek erőltetett próbálkozásokat tenniük az amúgy szép múlttal rendelkező kapcsolatuk megmentéséért, amelyben szinte megfulladnak a felek egymás mellett.

Pontozásom: 10\10. Hihetetlenül bátor és ötletes remekmű, amely egyszerre édes és nyomasztó. Bátran ajánlom mindenkinek, akik nem csak azért néz filmet, hogy elfelejtse másfél órára minden búját-baját, mert aki A hetedik mennyország típusú idealizált "feelgood-törénet"-re vágyik, az könnyen nyomasztónak titulálhatja a rideg történetet, amelyhez hasonlót sajnos bármelyikünk átélhet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.