Iron Man 2 (Vasember 2)
2010.05.01. 10:46
A Kick/Ass után máris itt a következő blockbuster, a Vasember 2, ráadásul hazánkban egy héttel hamarabb vetítik, mint az U.S.A-ban. (respect a filmforgalmazónak, még több ilyet:)
Noha nem láttam az első részt (bár ezek után rögvest pótolom), így is érthető a sztori. Tony Stark utolsó ellenfele legyőzése óta nem talált méltó kihívót. Így küzdelem híján most bulizással és csajozásal tölti napjait, de meg is érdemli a pihenést, hiszen összehozta apja vágyát, a Stark Industry-t, mely egy fényűző klub, ahol partyk keretében mutatják be az közönségnek a technika legújabb találmányait. Úgy gondolja, legalább 10 évig világbéke lesz, hiszen addig tartana másoknak is kidolgozni egy olyan páncélt, mellyel felvehetnék vele a kesztyűt. Ám ebben óriásit téved, ugyanis egy orosz fizikus-zseni lemásolja csodafegyverét és (a forma 1 monacó-i nagydíján) támadást indít hősünk ellen. Ráadásul a kormány is követeli tőle páncélját, mondván hogy az tiltott tömegpusztító fegyver. Asszisztense (Gwyneth Paltrow) és "testőre" (akit a rendező, Jon Favreau alakít) is egyre kevésbé bírja a tempót, míg barátjával (Don Cheadle) is csúnyán összekap. Ráadásul ruházata is (melyet szinte alig vesz le, hiszen másképp hogyan is csajozhatna:) egyre jobban mérgezi a vérét. Gyülekeznek tehát a komoly gondok, de ne gondoljuk, hogy az gigászi méretű egóval megáldott laza sármőr egy percig is idegeskedik.
Robert Downey Jr. felejthetetlent alakít, lubickol a nőcsábász feltaláló szerepében, de a véresen fémesen komoly harcokban is hiteles marad.
Gwyneth Paltrow szinte csak fiatalodott, mióta nem láttuk mozivásznon, üde színfoltja a filmnek kimondatlan szerelme és cívódásai a szuperhőssel.
Mickey Rourke pedig látványra a mozitörténelem egyik legjobb gonosza. (ez most picit merész kijelentés volt, átgondolom még a dolgot, maradjunk annyiban, hogy az egyik legjobb gonosz, és csak külsőre (!), mert azért túl sok szöveget nem kapott).
Sam Rockwellen már a Moon megnézése óta gondolkodom, hogy beteszem a kedvenc 25 színészem listába. Ezek után egyértelmű, hogy ott a helye, hiszen egy újabb karaktert játszott el remekül a briliáns improvizációs készséggel megáldott 32 éves színész.
Scarlett Johansson pedig elmondhatatlanul dögös vörös hajjal. Bár eddig sosem verekedett, a film végén kap egy nem is rövid akciójelenetet.
Ha a poénok nem is olyan ütősek, akad belőlük szinte minden percre egy. A fő hangsúly azonban a látványos akción van. A látvány toronymagasan a legjobb, amit eddig 2010-ben láthattunk. A kamera felé repülő roncsok, a másodpercekig morajló robbanások, a többmázsás fémmonstrumok ütközésének éles koppanásai olyan hatást keltettek bennem, hogy szinte összehúztam magam, mintha én is a gigantikus erejű robotok elől menekülők között lennék.
Ha nem is az év mozija számomra (azért az első helyen megmarad az Everbody's Fine), mindenképp az év akciója.
Must see-kategória. 10/10.
Hazai premier: 2010. április 29.
<
Végezetül pedig néhány fotó a hollywoodi premier vörösszőnyegéről:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.