Ha belegondolunk, hogy Sean Connery már lassan 50 éve játszotta első James Bond szerepét (sőt, az első duplanullás szuperkémről szóló filmet 1954-ben mutatták be), rögvest beláthatjuk a tényt: a titkosügynökös filmek sosem fognak kimenni a divatból. És azt még azoknak is be kell vallaniuk, akik nem kedvelik Tom Cruise-t, hogy ehhez a színész Mission Impossible-beli alakításai is nagyban hozzájárultak.

Az utóbbi években olyan filmek biztosították a műfaj helyét a mozikban, mint a négy, illetve három Oscar-díjas A Tégla és a Bourne-trilógia, de a Mr és Mrs Smiths, az XXX, a Két tűz között, a Ronin, vagy akár A közellenség sem volt bukta a filmstúdióknak.

A Knight and Day idén már a negyedik film (a The Bounty Hunters-Exférj újratöltve, a Date Night-Párterápia és a The Spy next Door-Kém a szomszédban előzte meg a mozikban) amely a szupertitkos ügynökök sztorit inkább a poénos oldaláról közelíti meg és a sztereotípiákból építkezve próbál mosolyt csalni a néző arcára, mindamellett, hogy azért egy kis látványos zúzást is kapunk a másfél órában.

Persze sokan lesznek, akik véresen komolyan veszik a filmet és felhúzzák magukat az olyan klisék sorozatát, mint pl. hogy a jó kém egy tárral szétlő 50 rosszfiút, míg ő egy golyót sem kap, de ez most nem erről szól. Ez egy könnyed nyár közepi blockbuster, melyről senki nem fog hónapok múlva is ódákat zengeni, amint leveszik a repertoárról a mozik, senki nem fog beszélni róla. Csupán 110 percnyi kikapcsolódást nyújtó könnyed, laza film.

A sztorit egy ötéves is megérti: June Evan (Cameron Diaz) egy átlagos kisvárosi lány, aki pechére ugyanarra a repülőgépre száll fel, amelyre a legügyesebb titkosügynök (Tom Cruise), és az őt üldöző rosszfiúk, így akaratlanul, de ő is belekeveredik a kontinenseken át tartó üldözéses hajszába.

10 éve még jól játszott együtt Cruise és Diaz kisasszony a Vanilla Sky (Vanília égbolt)-ban, de azóta a hölgy szépsége a számomra oly ellenszenves szinkronhangjával ellentétben elmúlt, míg balhéinak, túlzott vallási fanatizmusának köszönhetően a Cruise-utálók tábora is csak népesedett, így rizikós volt a szereposztás a producerektől. A kedvenc színészeim közé tartozó Peter Sarsgaard alakítja a főgonoszt, de sajnos nem kap pár mondatnál több lehetőséget, hogy megmutathassa tehetségét. De ez a film amúgy sem nagy alakításokról, hanem a pörgős golyózáporokról és a közéjük ültetett poénokról szól.

Egész látványosra megcsinálták az üldözéses jeleneteket és mivel hetek óta nem láttam egy ép akciófilmet (talán a Green Zone volt az utolsó), így mosollyal a nem létező bajszom alatt vettem már az első pár percben tudomásul, hogy bizony lesznek itt izgalmas jelenetek. A (Spoiler:) repülőgép-zuhanás (Spoiler vége) például kimondottan látványos és a helyszínek is csodásak, hisz Ausztria és Spanyolország legszebb utcáiban gyönyörködhetünk.

Csupán azt sajnálom, hogy valamiért úgy érzem, a szerelmi szálat nem bontották ki eléggé. Nem teljesedik ki a romantika a két főszereplő között, és ezesetben szerintem joggal vetődik fel benne a kérdés, miért is van akkor szükség Diaz-ra?Mégegy dolog, amit nem értek: amikor Roy végképp veszélybe kerül, amikor már úgy tűnik, nincs esélyük a menekülésre, elaltatja June-t és vele együtt a nézők előtt is elhomályosodik a kép. Semmi magyarázat a menekülésükről. 12-en dolgoztak a forgatókönyvön. Képtelenség, hogy ennyi ember ne talált volna ki jobbat...

De mindezen hibák és a kliséhalmazok ellenére nekem mégis tetszett a film. Könnyed, laza, nyári esti kikapcsolódásra hivatott, látványos akciókkal, és erre a célra tökéletesen megfelel. Meg is adnék rá 8\10-et.

 

Hazai premier: 2010. július 15. 

 

Csupán 3,8 millió dollárral nyitott a film, így ez Tom Cruize leggyengébben nyitó filmje az elmúlt 25 évben. Ám a 20h Century Fox nagyon nem szokott mellényúlni, a film hype-ja nagy volt, így biztos vagyok benne, hogy behozza majd a 117 millió dolláros büdzsét.

 

 

A londoni premieren készült fotók:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenyo86.blog.hu/api/trackback/id/tr372289634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása