I am Number Four (A negyedik)

Az I am Number Four előzetese és a Roswell című sorozatra emlékeztető szinopszisa igencsak felkeltette decemberben az érdeklődésemet, majd miután néhány hete a a Libri sikerlistáján köszönt vissza a Pittacus Lore írópáros sci-fi regénye, még jobban felcsigázott film. Sajnos azonban mégis az utóbbi évek egyik leggyengébb tinifilmjeként fogok rá emlékezni. És az a legszörnyűbb, hogy a elkerülhetetlen a folytatás - még ha biztosan nem is lesz akkora sikere a franchise-nak, mint a Narnia krónikáinak, a Harry Potter-nek, a Twilight-nak vagy a Gyűrűk urának - hiszen jövőre érkezik a második rész, a The Power of Six.

Hogy mi a gond az I am Number Four-ral? Például hogy elhitette a Buena Vista a becsapott mozilátogatókkal, hogy egy akciódús science fiction-re ülnek be. Mert az előzetesek után ki gondolta volna, hogy 2 db pár perces harcjelenetet tartogat a film, melyből nem is nagyon látszik semmi az operatőr kamerarángatása miatt. Hamar kiderül, hogy egy ócska, sablonos középiskolás tinifilmről van szó, aminek az egyetlen mondanivalója, hogy a gimi milyen jó hely.

De már az alaptörténet sem mentes a már jól bejáratott kliséktől. A címadó szereplő, a Negyedik (Alex Pettyfer - Beastly) első ránézésre egy átlagos középiskolás srác... Na jó, első ránézésre egy 20-as éveiben járó atléta, de már meg sem lepődünk meg, ha 6-7 évvel idősebb színészek alakítanak Hollywoodban 16 éves kisdiákokat. Szóval itt van ez a Négyes, akit valójában egy idegen bolygóról küldtek a szülei még mielőtt az épp elpusztult volna, azt mondjuk már a Superman-sztoriban sem értettem, hogy ők miért nem jöttek vele, de ne akadjunk fenn ilyeneken. Az emberfeletti képességeit természetesen épp most kezdi felfedezni (hopp, meg is van a második lopás: X-men), miközben időnként városról-városra utazgat nevelőjével (Terminator) és furcsa kis háziállatával (Szörnyecskék) mindig új alteregót felvéve, nehogy megtalálják a rossz földönkívüliek (akik teljesen úgy néznek ki, mint a Star Wars rosszfiúi). A gonosz csókák vágya amúgy az, hogy elpusztítsák a Földet, rejtély, miért nem kezdenek hozzá, ahelyett hogy a srácot üldözik éveken át. Valamiért nagyon haragudnak rá, de az alkotók nem gondolták fontosnak, hogy ettől többet tisztázzanak a nézővel.

Négyes tehát ahelyett hogy egy eldugott viskóban kuksolna - elvégre is kegyetlen gyilkosok loholnak utána - inkább beiratkozik a helyi középiskolába. A beilleszkedésre képtelen kockáshasú újdiákba természetesen ezúttal is egyből beleeik a suli bombázója (Dianna Agron - Glee), aki kivételesen ezúttal nem a pomponcsapat vezére, de naná, hogy a focicsapat kapitányának ex-e. Fel sem tűnik neki, hogy szíve választottja sziklákról ugrándozik és faágakon mászkál (Twilight), vagy hogy világít a keze.

Ritkán látni ekkora tátongó lyukakkal teli történetet vászonra vinni, bár a könyvet nem olvastam, pofátlanul más művekből összelopkodott sztorinak tűnik. A karakterek egydimenziósak, a rosszfiúk látványa végig röhögést váltott ki belőlem, a legcsekélyebb mértékig sem félelmetesek, a párbeszédekre pedig enyhe kifejezés, ha azt mondom, túl felszínesek. Nem véletlenül kevertek szinte minden jelenet után a vágók több perces Kings of Leon vagy Jimmy Eat World daltbetéteket. Timothy Olyphant is le lehet égve, ha A tébolyultak után képes egy másik ennyire pocsék filmszerepet elvállalni, de a számomra legnagyobb húzónév, Teresa Palmer (A varázslótanonc, Esti mesék, Átok) is csak a film végére fut be, hogy egy lassított jelenetben halál nyugodtan, napszemüvegben sétáljon ki egy mögötte felrobbanó épületből. Vérciki...

Pontozásom: 2\10.

Hazai premier: 2011.02.17.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.