Bár a Faster-t vártam a lista élére a heti premierek közül, valamiért mégis a rém unalmas The Dilemma-t választották a legtöbben, még ha lehetett is hallani, hogy óriási bukta volt odakint. Még Paul Haggis remek akciófilmjét is megelőzte a listán, míg Nic Cage Season of the Witch-je is feljött a harmadik helyre.

  1, The Dilemma (A dilemma)
  2, The Next Three Days (A következő három nap)
  3, Season of the Witch (Boszorkányvadászat)
  4, Tangled (Aranyhaj és a nagy gubanc)
  5, Love and other Drugs (Szerelem és más drogok)
  6, Üvegtigris 3.
  7, Faster (Rohanás)
  8, The Tourist (Az utazó)
  9, Little Fockers (Utódomra ütök)  
10, The Green Hornet 3D (Zöld Darázs 3D)

A héttől végre jönnek sorra az Oscar-ra jelölt filmek, még ha nem is mind a hét, melyet még nem vetítettek nálunk. A heti premier a The King's Speech, aztán két hét múlva a True Grit-et, a Black Swan-t, majd a The Fighter-t is vetíteni kezdik a haza mozik.
De aki tesz az akadémia által preferált filmekre és egy kemény akcióra vágyik, az választhatja a From Paris with Love-ot a heti premierek közül, melyben Travolta sz**rá lövi a francia fővárost. Bár nem sokan lehetnek, akik még nem warezelték le a filmet, csupán egy teljes évet késett a forgalmazó a behozásával...
A Gulliver's Travels című első ránézésre is pocsék Jack Black-es film nyit még a héten.

Az utóbbi időben az angol királyi családról szóló filmek (lásd. Az ifjú Viktória királynő, Elizabeth: Az aranykor, A királynő, A másik Boleyn lány, Nőies játékok,) már nem elérhetetlen, isteni fényben tündöklő uralkodóként ábrázolják a dinasztia tagjait, hanem egyre inkább azt láthatjuk, hogyan küzdenek meg az átlagember gondjaival, miként lépnek túl a hétköznapi nehézségeken, miközben magasztos, tekintélyüket parancsoló szerepüket is meg kell őrizniük.

Ezt az ábrázolásmódot folytatja a ma végre hozzánk is eljutott, az ide Oscar-díjra leginkább esélyes film, a The King's Speech, mely szívmelengető történetet és megrendítő alakításokat vonultat fel.

A remény rabjai és a Thelma és Louise óta szerintem ez az alkotás mutatja be a legigazabb barátság szövődését a mozivásznon és mindez nem csak a fantasztikus forgatókönyvnek, hanem a parádés szereposztásnak is köszönhető. Bár Colin Firth az A Single Man-ben nyújtott alakítását nem valószínű, hogy valaha is felülmúlja, (azóta is hangoztatom, hogy neki kellett volna tavaly megkapnia az akadémia aranyszobrát), VI. György megformálását is bravúrosan hajtotta végre. De persze több is kell a 12 db kategóriában való Oscar jelöléshez:

1, megható igaz történet,
2, fogyatékkal élő főszereplő,
3, aki fél a megalázástól,
4, Geoffrey Rush a mellékszerepben,
5, pár perces Guy Pearce alakítás,
6, a Weinstein testvérek nevének megjelenése a film producereként a film elején és végén.

De a viccet félretéve, valóban csodálatos, profin összerakott filmet láthat, aki jegyet vált rá valamelyik moziban.

Az 1930-as évek Egyesült Királyságába repít minket a rendező (Tom Hooper), a gazdasági világválságot még ki sem heverő nemzet retteg az esetleges második világháborútól és Hitler erősödő Harmadik Birodalmától. És bár a politikusok döntésein múlik a szigetország sorsa, a nemzeti öntudatot csak az Windsor-ház királyi címet betöltő tagja önthet a népbe lelkesítő beszédeivel. Ezt a rangot pedig épp a pánikbeteg, beszédhibával küszködő VI. György tölti be. Ám most elképzelhetetlen jelentőséggel bírnak szónoklatai.

Így hát felesége, Elizabeth királynő (Helena Bonhem Carter), látva az udvar logopédusainak sikertelenségét, férje gyógyítása érdekében személyesen keres fel egy liberális, formabontó gyógymódokat (és az elsőként nyelvtörőket) használó beszédspecialistát. Ekkor még nem is sejti, hogy azt az embert kéri fel, hogy iktassa ki férje beszédéből a dadogást, akinek később nagy szerepe lesz abban, hogy győztes hatalomként fejezi be nemzetük a világháborút.

A két férfi kapcsolatáról, a beteg és orvosa munkájáról szól a film és a közöttük tátongó egzisztenciális szakadék ellenére is kialakuló meghitt, ragyogó barátság fokozatos felépüléséről, még ha nem is gondolnánk a történet elején, hogy a pökhendi, beképzeltnek mutatkozó, ám folyton derűlátó logopédus eredményt érhet el a kezdetben a zárkózott, önbizalomhiánytól szenvedő, reményvesztett, dacos herceggel, aki már semmiben nem bízik. Lezajlhat mindeközben a világban a kommunikáció forradalma (rádió megjelenése), átrendeződhetnek a politikai hatalmi viszonyok, királyokat állíthatnak fel a trónról, fenyegethet a küszöbön álló világháború, minket csak  kettejük kapcsolatának elmélyülése érdekel. 

Colin Firth újra bizonyítja, hogy korunk egyik legjobb színésze, hiába beszél a karaktere szinte artikulálatlanul, gesztusok nélkül, döbbenetes, hogy mégis le tudjuk olvasni az arcáról a belső vívódásait és a kínját. Geoffrey Rush is frenetikus, szinte meggyőzőbb alakítást nyújt, mint annak idején a Shine-ban (ha valaki kihagyta volna az 1996-os ausztrál filmet, mindenképp pótolja, zseniális mű, évek óta az egyik kedvencem)

Bár itt-ott az az érzésem támadt, hogy egy hajszálon múlik, hogy túljátssza valamelyik színész az adott szituációt, de végülis többjük is vérbeli színpadi művész is, a legnagyobb legendák sem szokták nagyon tudni különválasztani a két előadásmódot. De még szerencse, hogy nem csak egy színházi darabot készítettek a filmből. Bár akkor hogyan is mutatták volna meg a két varázslatos helyszínt: a Buckingham palotát és a terapeuta misztikusnak ható rendelőjét.

Csupán két apróság zavart a filmben. Az egyik, hogy VIII. Eduárd király (Guy Pearce) sokkal fiatalabbnak tűnik öccsénél. A másik dolog pedig, hogy még a dokumentumfilmekben is hitelesebb Churchill-t láthatunk (érdekes ezt így leírni, de csak az utóbbi 10 évben 30-35  megformálója akadt), mintha egy karikatúrát kapnánk. (És itt most nem csak arra gondolok, hogy a politikus a valóságban pont azon kevesek közé tartozott, aki arra biztatta Eduárd-ot, hogy tartsa meg a trónt, míg a filmben fel van háborodva az elítélt kapcsolaton)

De ez a két apróság eltörpül a frappáns párbeszédek és a zseniális alakítások között. Valami olyasmit éreztem a film megtekintését követően, mint a The Social Network után: szokatlan, újfajta filmélményt kaptam. Vettek egy olyan témát, amelyet korábban senki nem filmesített volna meg, egy olyan történetet, amely felett elsiklottak volna, ám ehhez olyan briliáns párbeszédeket írtak, amely az első perctől az utolsóig a székhez köt. Újra meg akarom nézni a filmet. Most rögtön azonnal...

Nem kérdés a pontozásom: 10\10.

Amitől fetrengtem: [Spoiler]

A logopédus:       "Szerintem füstöt belélegezni a tüdőbe halálos."
VI. Gyögy: :        "Az orvosaim szerint ellazítja a torkot."
A logopédus:       "Idióták."
VI. Gyögy:          "Mind lovagok."
A logopédus:       "Akkor hivatalosan is azok."

Aztán a film végén:

VI. Gyögy:          "Bárhogy is alakuljon, nem tudom, hogy köszönjem meg, amit tett."
A logopédus:        "Lovagi cím?"

 Spoiler vége.

Hazai bemutató: 2011.02.03.

 A london-i premier fotói:

A filmzenék egyik felét egyik kedvenc zeneszerzőm,  Danny Elfman (Beverly Hills-i zsaru, Terminátor 4, Charlie és a csokigyár, Az Álmosvölgy legendája,  Mission: Impossoble,  Ollókezű Edward,  Milk, Wanted, Chicago, Men in Black, Farkasember) komponálta.

 

Bár elég sok negatív véleményt olvastam külföldi kritikusoktól a filmről, mégsem rágódtam egy percig sem, hogy érdemes -e megnézni, hiszen Paul Haggis neve a poszteren egyértelműen meggyőzött. Neki köszönhetem ugyanis több kedvenc filmemet is (Millió dolláros baby- forgatókönyv, Ütközések - rendezés). Még szerencse, hisz pozitív meglepetést okozott számomra az adaptált történet megvalósítása, a 2008-as Diane Kruger (Mr. Nobody, Becstelen Brigantyk, A nemzet aranya, Trója)  szereplésű Pour Elle című dráma remake-je klasszikusokkal jobbra sikerült, mint az eredeti. De már a címek is mutatják a két film különbségeit: míg a francia produkcióban az érzelmeken  a hagsúly, a történet lelki oldalát közelíti meg, addig Haggis pörgősebb alkotása főleg az időhiányról és a sürgetett cselekvésről szól.

A közelmúltban elég rossz szerepeket elvállaló Russell Crowe (Robin Hood, Börtönvonat Yumába, Egy csodálatos elme, Gladiátor, Hazugságok hálójában) ugyanis egy olyan főiskolai tanárt alakít, akinek egyik pillanatról a másikra fordul a feje tetejére az élete: rendőrök hada ront be egy megszokottan induló reggelen az ajtaján és hurcolják el bilincse verve feleségét (Elizabeth Banks - Hívatlan vendég, Zack és Miri pornót forgat, Mindenképen talán, 40 éves szűz, Pókember 2). A vád: főnöke meggyilkolása.

A gond pedig az, hogy minden bizonyíték a nő ellen mutat, nincs az a bíróság, amely felmentené. 20 év fegyházra ítélik, majd miután a fellebbezést is elutasítják, öngyilkosságot próbál elkövetni a reményvesztett nő. A feleségében feltétel nélkül bízó férj ekkor úgy dönt, minden energiáját összeszedi és ha törvényes úton nem sikerült kihoznia a rács mögül összetört párját, akkor majd megpróbálja kiszabadítani.

A rendező fittyet hány a krimik követelményeire, cseppnyi információt sem kapunk a feleség ártatlanságáról vagy bűnösségéről, a nézőre bízva, hogy mit gondol róla. Más filmnek a felét kitenné a bírósági tárgyalás vagy az esküdtszék döntésének drámai bejelentése (lásd. Conviction, Michael Clayton, Erin Brockovich, Hart háborúja, Philadelphia) de Haggis nem ezekkel a sokat látott pillanatokkal akar katarzist kelteni a nézőben. Sokkal inkább azon a hangsúly, hogy hogyan válik a kétségbeesett, megtört férfiből mindenre elszánt bűnöző. És bár néhol azért kissé hihetetlen képességekkel is gazdagodik főhősünk ezen útja alatt, tudjuk le egy legyintéssel a dolgot. Ne akadjunk le, ha sikerül egy teniszlabdával kinyitnia egy autózárat, vagy fekvő helyzetből eltalálnia valakit lövész gyakorlat nélkül is. Miért ne lehetne szerencséje? Biztosan mindenki tapasztalta már magán, hogy stresszhelyzetben sokkal jobban teljesít az adrenalin hatására.

Az egyetlen dolog talán ami nem tetszett a filmben, az a túl sok cameo. Nem is tudom, valamiért számomra mindig zavaró, ha csak pár jelentéktelen mondatot kap egy-egy nagyobb sztár egy produkcióban. Itt most Brian Dennehy, Liam Neeson (The A-Team, After Life, Clash of the Titans, Batman, Az átok, Schindler listája, Narnia krónikái) és Olivia Wilde - Tron: Legacy, Dr House, Narancsvidék, Alpha Dog) szerepére gondolok, hiszen az ő pár percnyi jelenlétük is elég, hogy ellopják egy picit a figyelmet a főszereplőkről, aztán utána hiányérzetünk marad a kibontatlan karakterük miatt.

Sokan azzal bírálták a filmet, hogy megtanítja, hogyan kell megszökni egy börtönből. Nos azért ez nem teljesen igaz. De ennek ellenére egy roppant profin összerakott, az első percétől az utolsóig izgalmas akció-krimit kapunk, természetesen a Paul Haggis-től megszokott lelassított, vonóhangszeres drámai betéteivel. Simán 9\10. Nagyon erős filmekkel kezdődik az év, ha ez így folytatódik, nem lesz panasz...

Hazai bemutató: 2011.01.20.

Akkora sikert sajnos nem aratott a film a mozikban, mint amekkorára számítottam a húzónevek miatt, 51 millió dollár bevételt hozott a Lionsgate-nek. (30 millió dollárból forgatták)

A new york-i premier fotói:

Sokak szerint Nicolas Cage neve biztosíték egy újabb agyatlan, unalmas történetre (A szellemlovas, Képlet, Con Air, A nemzet aranya, Next) és nem is cáfolhatom meg, hogy bizony jópár filmjére megbántam már, hogy jegyet váltottam. Valamiért azonban mindig belefutok egy-egy olyan váratlanul nagyszerű alakításába (Mocskos zsaru, A fegyvernepper, Ha\ver, Sorsjegyesek, Adaptáció), hogy onnantól kezdve újra bizalmat szavazok neki a következő 5-6 filmje erejéig. Tavaly A mocskos zsaru-ban és a Ha\ver-ben győzött meg, majd sokakat meglepve a fantasyba is belekóstolt a 47 éves színész (A varázslótanonc).

Ugyanezen műfajon belül láthatjuk a Pilisszentkereszten, Etyeken és Sóskúton is forgatott, legújabb filmjében, amely tulajdonképpen A börtönvonat Yumába farkasokkal, démonokkal, boszorkányokkal tarkított másolata.

A Season of the Witch a 14. századba repít minket, a kései keresztes hadjáratok legügyesebb két kardforgatóját (Nic Cage, Ron Perlman) ismerjük meg. Egy véres smirna-i mészárlás közepette a harc hevében veszi észre a két jóbarát, hogy épp nőket és gyermekeket gyilkolnak az egyház nevében, így rögvest dezertálnak. A harctól visszavonulva hullik az ölükbe az új meló, hogy elvigyenek egy rabot (Claire Foy) Severak kolostorába. Úgy gondolják ugyanis a helyiek, hogy a boszorkánysággal vádolt lány okozza a környék pestisjárványát és csak a célállmáson lévő varázskönyvvel oldhatják fel az átkot. Később kiderül, nem is tévedtek olyan nagyot. Magát a gonoszt kell hőseinknek ugyanis magukkal cipelniük...

Sajnos ebben ki is merül a film, rém unalmas roadmovie-t láthatunk a következő egy órában, az a legnagyobb izgalom, hogy sikerül e átjutniuk egy-egy szétkorhadt hídon (vajon sikerül -e) Aztán az utolsó 10 percben egyszercsak kapunk egy gyenge CGI-al fűszerezett, összecsapott, elkapkodott ördögűzést a végére.

Azt nem tudom, hová szórtak az alkotók 40 millió dollárt, a vizuális effektekre biztosan nem költöttek sokat. A Filmefex Studio dolgozói viszont most is kitettek magukért, Pohárnok Iván maszkmester (A rítus, Alien vs. Predator, Hellboy, Taxidermia, Underworld) félelmetesen élethűen ábrázolta a pestis pusztítását, szinte érezzük a dögszagot...

Ugyan Cage és Perlman is csuklóból hozza a feladatát (utóbbit már gyengébb alakításért is láttam Golden Globe-ot kapni) és hallhatunk is pár vicces csata előtti beszólást ("aki kevesebbet öl meg, az fizeti a sört", "Tiéd a bal oldali 300, enyém a jobb oldali 300"), de sajnos nem elég tartalmasak a párbeszédeik. És ez még enyhe kifejezés is.

Pontozásom: 4\10. A Boszorkányvadászat céltalanul bolyong a horror és az akció között, egyik műfaji igényt sem kielégítve. Ha az előzetes alapján te is egy kísérteties horrort várnál, akkor jobban kerüld el a filmet jegypénztáraknál, mint főhősei a pestist. Lesz bizony mit javítania Cage úrnak az alig egy hónap múlva bemutatandó (február 24.) Drive Angry (Féktelen harag) című látványosnak ígérkező akciófilmjében.

 Hazai bemutató: 2011. január 27.

Bemutatója hetében a 3. helyen kezdett az USA-ban a film a nézettségi listán, eddig 50 millió dollár bevételt hozott a Relativity Media-nak. (40 millióból forgatták).

A new york-i premier fotói:

Dwayne "The Rock" Johnson legújabb filmje, a Faster egy három résztvevős, izgalmas hajsza a bosszúszomjas főhős és az őt üldöző sorozatgyilkos és zsaru között.

Főhősünk, Driver egy bankrablás egyik közreműködője volt, csapatával (köztük fivérével is) azonban rögvest leszámolt egy konkurens banda, amint sikeresen véghezvitték a lopást. Ugyan ő is egy golyóval a fejében végezte, halottnak is nyilvánították, valahogyan mégis sikerült feltámadnia, hogy aztán felépülését követően rögtön csattanjon is a csuklóján a bilincs. 10 évet töltött a rács mögött, amint szabadul, leporolja izomautóját (1971-es Chevy SS) és azonnal véres leszámolásba kezd.

Dwayne Johnsonra bizony nagyon ráfért már egy tökös film, az utóbbi időben (Fogtündér, Boszorkány-hegy, Zsenikém, Pancser Police) többnyire inkább saját maga karakterének a paródiáját vitte a vászonra, de most végre az akcióőrültek is azt kapják, ami az egykori pankrátortól várható. A korábban több filmben is partenere, Carla Gugino (Watchmen, Sucker Punch, Every Day, Éjszaka a múzeumban, A túlvilág szülötte, Sin City) is hozza a dolgát, akárcsak a nyugdíj előtt álló, narkós zsarut alakító Billy Bob Thornton (Tapló Télapó, Anyámon a tanárom, Sasszem, Szimpla ügy), a sorozatfanok pedig még a Dexter Debrah-ját, Jennifer Carpenter-t is felfedezhetik egy jelenetben. Csak a fogpasztareklám mosolyú, idegesítő brit akcentussal beszélő sorozatgyilkos (Oliver Jackson-Cohen) nem illik a képbe, de azért az ő karakterének is köszönhetünk pár egész jó jelenetet és itt nem csak azokra gondolok, mikor egyik kedvenc színésznőmmel, Maggie Grace-el (Elrabolva, Lost, A köd, Malőr Csodadországban) játszik.

A Faster lényegében egy remek, modern köntösbe átültetett sivatagi leszámolós spagetti-western. Személy szerint nekem nagyon hiányzott már eme klasszikus filmes műfaj a vetítőtermekből, így nekem simán megért egy 9\10-es moziélényt.

 Hazai bemutató: 2011. január 27.

A tavaly a The Back-up plan (Ilyen a formám)-al újraindított CBS Films eddig 25 millió dollár bevételt könyvelhetett el a 24 millióból forgatott filmnek köszönhetően.

A hollywood-i premier vörösszőnyeges fotói:

Paul Haggis, a Crash rendezőjének új akciófilmje tarolt a hazai mozikban, érdekes módon a Tangled  most nézettebb volt, mint az utóbbi hetekben, míg a múlt heti aranyérmes, a The Green Hornet máris zuhanni kezdett a listán, míg a Megamind le is csúszott a top10-ről.

  1, The Next Three Days (A következő három nap)
  2, Love and other Drugs (Szerelem és más drogok)
  3, Tangled (Aranyhaj és a nagy gubanc)
  4, The Green Hornet 3D (Zöld Darázs 3D)
  5, Üvegtigris 3.
  6, The Tourist (Az utazó)  
  7,Little Fockers (Utódomra ütök)  
  8, TRON: Legacy (Tron: Örökség)
  9,  The Chronicles of Narnia: The Voyage... (Narnia krónikái 3.)
10, Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I (Harry Potter és a ...)

A hétre most bőven jutnak remek filmcsemegék:
   a Dwayne Johnosn főszereplésű Faster,
   a The Dilemma, amely odakint irtózatosan nagy bukta volt,
   a Nic Cage főszereplésű Season of the Witch, melynek nem kis részét forgatták
    hazánkban,
    Ozpetek új keserédes drámája, a Szerelem, paszta, tenger,
    de még az Emberek és istenek című francia indiefilm is nézős lenne,
    ha vetítenék vidéken is...

Az USA-ban élők most két nagy kedvencemet is láthatják a mozikban a héten, Donald Sutherland a The Mechanic-kal, míg Sir Anthony Hopkins a The Rite-al kerül fel  a vásznakra.